2440 Százhalombatta,Vörösmarty Mihály utca 16.

Bemutatkozás

Dr. Beregszászi Nikolett ügyvéd vagyok. 2009-ben szereztem jogi diplomát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az egyetemi évek alatt ingatlan és cégügyekben jártas ügyvédi irodában gyakornoki tevékenységet láttam el, majd a diploma megszerzését követően egy külföldi ügyfélkörrel rendelkező ügyvédi irodában szereztem a tapasztalatot a polgári, gazdasági, közbeszerzési és a munkajog területén. 2012-től lehetőségem nyílt egy szoftverjogi profillal rendelkező ügyvédi irodában dolgozni, ahol a hagyományos ügyvédi tevékenységek mellett (ingatlanügyek, cégügyek) egy informatikai cégcsoport működése során felmerült valamennyi jogi feladat teljesítése a feladatom volt.

Úgy gondolom, hogy a több, mint 10 éves joggyakorlat alatt olyan mértékű tapasztalatot szereztem, mellyel ügyvédként az ügyfeleket (magánszemélyeket, vállalatokat) megfelelően képviselni, problémájukat jogi megoldásaimmal támogatni tudom.

Jogi szolgáltatások

Polgári jog
Polgári jogi szerződések készítése, véleményezése, azok kapcsán bárminemű jogi tanácsadás. Követelések behajtásával kapcsolatos eljárásokban való jogi képviselet ellátása. Végrehajtási jog: végrehajtási eljárás során jogi képviselet, végrehajtási eljárás indítása. Öröklési jog: jogi tanácsadás öröklési jogi kérdésekben, jogi segítségnyújtás végintézkedés során, hagyatéki eljárás során való jogi képviselet.
Ingatlanjog
Adásvételi szerződések, ajándékozási szerződések, haszonélvezeti jogot alapító szerződések, telekalakítási eljárások, társasház alapítása, társasházi alapító okirat módosítása.
Cégjog
Cégalapítás, cégmódosítás, átalakulás, társasági formaváltás, végelszámolási eljárás, cégjogi tanácsadás.
Közbeszerzési jog
Közbeszerzés jogi területen tanácsadás ajánlatkérők és ajánlattevők számára. Közbeszerzési eljárás lefolytatás során ajánlattevők képviselete. Ajánlatok összeállítása kapcsán jogi segítségnyújtás. Közbeszerzési tárgyalásokon való képviselet.
Munkajog
Munkaszerződések készítése, véleményezése, munkajogi tanácsadás, jogi képviselet.
További szakterületek
Adójogi tanácsadás, szoftverjog.

Iroda

Iroda
Iroda
Iroda
Iroda
Iroda
Iroda